Tavaszköszöntő - 2016

Az idei tanévben is megrendezésre került iskolánk talán minden évben legjobban várt eseménye: a Tavaszköszöntő. A gyerekek már hetekkel a műsor előtt elkezdtek készülni kis, pár perces produkcióikra, melyben tanáraik segítették őket. A nagy nap közeledtével a próbák is egyre izgalmasabbá váltak, főleg azért, mert már a helyszínen is kipróbálhatták magukat a színpadon diákjaink. A szokásoknak megfelelően az előadásra a kultúrház „nagytermében” került sor.

Az este során kicsik és nagyok egyaránt megmutathatták táncos, éneklős, sportolós, sőt még „színjátszós” tehetségüket is. Az iskolán belüli egyesületek külön produkciókkal is készültek, így láthattuk színpadon a Hope Teamet, a citerásokat, valamint a néptáncosokat is.

A felkészítő tanárok a készülődés és az este során is lendületes, odaadó munkával segítették a tanulók munkáját.

A közönség hatalmas tapssal és ujjongással hálálta meg a sok fáradozást. Egy vidám, boldog estével köszöntöttük a tavaszt.

"Van, ami benned szép,
van, ami bennem jó,
van, amit együtt éneklünk el,
s az a dal úgy lesz jó."